MBP

Az 1960-es években az olasz Giancarlo Morbidelli (motorversenyző) megalapította saját cégét a Morbidellit Pesaróban. Kezdetben favázas karosszériát tervezett és építetett autókra, később azonban motorkerékpár gyártásba is kezdtek. 1969-ben elkészítették az első 50 köbcentis motorjukat, amivel visszatértek a versenypályákra. Az 1970-80-as években csapatuk szép eredményekkel vettek részt a GRand Prix (GP) motorversenyeken. Melyeken csapatuk Paolo Pilerivel, majd Bianchi 125 köbcentiben 1975, 1976 és 1977-ben is elnyerték a bajnoki címet és Mario Lega 250 köbcentiben pedig 1977-es Világbajnokságot.
1977-ben a Morbidelli sorra nyerte a 125-ös és a 250-es futamokat, majd 1978-ban a Morbidelli összebútorozott a Benelli Armi céggel, és megalapították az MBA-t, és még abban az évben megnyerték a 125-ös bajnoki címet, amit aztán 1980-ban megismételtek.
A márka végül 1982-ben már nem vett részt több a GP-én. Egy kis időre 1994-ben újra felbukkant a Morbidelli márka egy 32 szelepes, 847 köbcentis, 90 fokos, V8-as motorkerékpárral. Ez a típus be is került a Guinness-rekordok közé, mint a 2001-ben elérhető legdrágább motorkerékpár. Azonban ez a Morbidelli V8, a magas árával és a különc megjelenésével soha nem került gyártásba.
Az MBA csapat 1978-ban Eugenio Lazzarinivel és 1980-ban Pier Paolo Bianchival megnyerte a 125 köbcentis világbajnokságot. Morbidelli az 1982-es szezonig folytatta a Grand Prix versenyt.
Giancarlo Morbidelli fia, Gianni Morbidelli sikeres versenyautó-pilóta lett, és elérte a Forma-1 -et, ahol dobogós helyezést ért el. A Morbidelli márka a Benelli kinálatában visszatért, az olasz formatervezés ikonjától.

MBP típusok:

Aktuális modellek

Korábbi modellek

Eladó új MBP motorok

Új
MBP M502N 1

MBP M502N

Ár: 
2 206 000 Ft